A Független Benzinkutak Szövetségét az utóbbi időszakban hozott intézkedések miatt rendkívül nehéz helyzetbe került, üzemanyag kiskereskedelmet folytató cégek hozták lére.
A Szövetség fő célja, hogy közös érdekképviseletet adjon a hazai benzinkutaknak, és összefogja a többségében kis, családi vállalkozásokat.
A szervezet folyamatosan bővül, 2022. február 21-i megalakulása óta, több száz üzemeltető jelentkezett soraiba. Az eddig elszigetelten működő kisvállalkozások hangot adhatnak reménytelennek tűnő helyzetüknek, és egységbe tömörülve hatékonyabban tudják érdekeiket képviselni.
Az így létrejött társaság már alakuló ülésén megfogalmazta azokat az irányelveket, melyek szerintük a leginkább elősegíthetik, hogy a kialakult helyzetben olyan megoldás születhessen, aminek köszönhetően a magyar családok megfizethető üzemanyagot kapjanak úgy, hogy magyar családi kisvállalkozások is életben maradhassanak.
Egyesületünk néhány hónap alatt kiépítette működő, operatív kapcsolatrendszerét mind a kormányzattal, mind az ellenőrző hatósággal, és folyamatosan törekszik arra, hogy a politikai semlegesség megtartása mellett a részletes szabályozások érthetőek, betarthatóak, egységesen alkalmazhatóak legyenek.
Természetesen eredménytelen tárgyalások esetén a Szövetség tagjai a legvégsőkig is hajlandóak elmenni, élni fognak törvényes jogaikkal, hogy megvédjék értékeiket, családjaikat.
Holoda Attila energetikai szakértő rámutatott, hogy a magyar üzemanyagárak összetevői három fő részből állnak:
A magyar kormány számára az üzemanyag árából származó adóbevétel óriási: 2024-ben 4,6 milliárd liter üzemanyag fogyott, amelyből az államkasszába 1397 milliárd forint adóbevétel folyt be.
Miért nem teszik le az autót az emberek, ha aranyárban van a benzin?
Holoda Attila szerint a magas árak ellenére a magyarok nem hajlandóak lemondani az autóhasználatról. Bár korábban azt gondolta, hogy 500-550 forintos literenkénti árnál elérheti a lakosság tűréshatárát, a valóság azt mutatja, hogy a kényelmi szempontok felülírják az árérzékenységet.
2024-ben az üzemanyagfogyasztás mindössze 1 százalékkal csökkent az előző évhez képest, ami jól mutatja, hogy az autóhasználat alapvető része maradt a mindennapoknak.
A benzinárak drasztikus emelkedése mögött több tényező áll. Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu főszerkesztője szerint a gyengülő forint és az olaj világpiaci árának emelkedése mellett a jövedéki adó növekedése is meghatározó szerepet játszott. A magyar forint 2020-ban még 300 forintot ért egy dollárhoz képest, ma már 388 forintot kérnek érte, ami jelentősen megdrágítja az olajimportot.
A szakértők egyetértenek abban, hogy a jövedéki adó mértéke meghaladja az uniós minimumot, és nem lenne indokolt a további emelése. Ennek ellenére a kormány nem mutat hajlandóságot az adócsökkentésre, mivel az üzemanyagból származó bevétel az egyik legstabilabb eleme a költségvetésnek.
Mit gondolnak az emberek?
A piacra kilátogatva kiderült, hogy a vásárlók többsége az 500-550 forintos literenkénti árat tartaná elfogadhatónak.
Bíró Tibor, aki Atlantában él, elmondta, hogy az Egyesült Államokban az adókulcsok államonként eltérnek, de az adókat sokszor az utak fejlesztésére fordítják. Szerinte Magyarországon nem az adók mértéke, hanem azok felhasználási módja jelent problémát.
A szakértők szerint a benzinár akár 70-80 forinttal is csökkenthető lenne, ha a kormány mérsékelné az adótartalmat. Ez nemcsak az autósok számára jelentene könnyebbséget, hanem a kisvállalkozók és az áruszállítók terheit is csökkentené.
Egri Gábor szerint a benzinkutasok az állam „adószedőiként” működnek, hiszen az üzemanyag árának felét adó formájában szedik be a vevőktől.
Visszatérve a kulcsmomentumra: kormány számára az üzemanyag árából származó adóbevétel óriási. 2024-ben 4,6 milliárd liter üzemanyag fogyott, amelyből az államkasszába 1397 milliárd forint adóbevétel folyt be.
Forrás: ATV.hu