Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetségét az utóbbi időszakban hozott intézkedések miatt rendkívül nehéz helyzetbe került, üzemanyag kiskereskedelmet folytató cégek hozták lére. A Szövetség fő célja, hogy közös érdekképviseletet adjon a hazai benzinkutaknak, és összefogja a többségében kis, családi vállalkozásokat.

A szervezet folyamatosan bővül, 2022. február 21-i megalakulása óta, több száz üzemeltető jelentkezett soraiba. Az eddig elszigetelten működő kisvállalkozások hangot adhatnak reménytelennek tűnő helyzetüknek, és egységbe tömörülve hatékonyabban tudják érdekeiket képviselni. Az így létrejött társaság már alakuló ülésén megfogalmazta azokat az irányelveket, melyek szerintük a leginkább elősegíthetik, hogy a kialakult helyzetben olyan megoldás születhessen, aminek köszönhetően a magyar családok megfizethető üzemanyagot kapjanak úgy, hogy magyar családi kisvállalkozások is életben maradhassanak.

Egyesületünk néhány hónap alatt kiépítette működő, operatív kapcsolatrendszerét mind a kormányzattal, mind az ellenőrző hatósággal, és folyamatosan törekszik arra, hogy a politikai semlegesség megtartása mellett a részletes szabályozások érthetőek, betarthatóak, egységesen alkalmazhatóak legyenek. Természetesen eredménytelen tárgyalások esetén a Szövetség tagjai a legvégsőkig is hajlandóak elmenni, élni fognak törvényes jogaikkal, hogy megvédjék értékeiket, családjaikat.

Szakmai tanácsadás

Tagságunk sokszínűsége „garantálja”, hogy a működés során fellépő üzemeltetési, fejlesztési, jogi, könyvelési, egyéb hatósági problémák is sokszínűek lesznek. Ugyanakkor senki sincs egyedül, többszáz kollégát tud egyszerre megkérdezni, véleményeket, javaslatokat, máshol már működő megoldásokat megismerni.

Ennek jelenleg legfontosabb fóruma az online csoport.

Ugyanakkor már most látszik, hogy van néhány olyan terület, ahol érdemes közös tanácsadó szolgáltatást szervezni:

  • jogalkalmazás kérdései
  • számviteli kérdések
Egyesületünk rövidtávú terveiben szerepel ezekre a kérdéskörökre specializálódó vitafórumok létrehozása, és tervezzük külső szakértők bevonását a gyakori problémák pontosabb megválaszolására.

Ha csatlakozna az egyesületünkhöz, a lap alján található
kapcsolatfelvételi űrlapon jelezze felénk.

ÉRDEKKÉPVISELET

Egyesületünk tagsága nem homogén, éppen ellenkezőleg, olyan vállalkozásokból áll, akiknek körülményei, lehetőségei, tulajdonosaik/vezetőik gondolatvilága, világnézete éppoly sokszínű, mint az ország lakosságának.

Feladatunk tehát több rétegű.

A tagoknak biztosított fórumokon (online csoportok, személyes találkozások, online gyűlések) mindenki kifejtheti és ütköztetheti nézeteit, javaslatait. A viták során tisztázódhat az az érdekkör, amit a tagok sokszínűsége mellett is egységesen vállalhatunk, majd ezeket formába öntve eljuttatjuk a megfelelő kormányzati, ellenőrzési szervekhez.

Fontos tevékenységünk, hogy észrevételeink, javaslataink széles kőrben ismertekké válhassanak, ezért kiemelten fontosnak tartjuk jelenlétünket a média minden területén, országon belül és kívül is.

Közleményeinken túl számtalan nyilatkozatot, riportot adunk, arra törekedve, hogy tagságunk véleményét megismertessük a lehető legszélesebb közönséggel.

Egyesületünk csak javaslatokat tesz a tagoknak, senkit semmire nem kötelezünk, úgy gondoljuk, a közös érdek alapozza meg a közös cselekvést, ami akkor őszinte, ha meggyőződésből fakad.

Közeli terveink között szerepel tagjaink részére jogi gyorssegély szolgáltatás megszervezése is.

Ha csatlakozna az egyesületünkhöz, a lap alján található
kapcsolatfelvételi űrlapon jelezze felénk.

KÖZÖS BESZERZÉS

Gazdasági alaptézis, hogy a nagyobb szereplő jobb esélyekkel szerezhet előnyösebb ajánlatot bármely termék, szolgáltatás beszerzésére. Nyilvánvaló, hogy ez igaz akkor is, ha benzinkutak üzemeltetéséről van szó.

Egyesületünk tagsága elérheti, hogy együttesen több benzinkutat üzemeltet, mint a legnagyobb magyarországi hálózat. Ezt a potenciált ki kell használni, ez alapvetően befolyásolhatja, javíthatja versenyképességünket még a legnagyobbakkal szemben is.

Folyamatosan kapunk ajánlatokat forgalmazóktól és szolgáltatóktól, akik engedményekkel honorálják az egységes fellépést, és a mennyiségi többleteket.

Ezen az oldalon ennek kívánunk összefogó fórumot biztosítani, minden tagnak lehetővé téve, hogy elérje ezeket az ajánlatokat, és jelezhesse, ha igénybe kívánja venni.

Ugyanakkor minden tagunknak lehetősége van arra is, hogy ajánlatokat hozzon, megoldásokat mutasson be.

Fő területek:
  • üzemanyag beszerzés
  • kenőanyag beszerzés
  • shop termékek
  • háttér szolgáltatások (pl. biztosítás, bankkártya elfogadás)
  • fejlesztési szolgáltatások (pl. automatizálás)
  • és minden egyéb, ami érdekes lehet

Ha csatlakozna az egyesületünkhöz, a lap alján található
kapcsolatfelvételi űrlapon jelezze felénk.

Kapcsolat / elérhetőségek